Gyermekművészek fesztiválja Hetényegyházán
Ifjú zenészek, versmondók, énekesek és színjátszók
mérték össze tudásukat szombaton Hetényegyházán. A művelődési ház egész
nap zsongott, ami nem csoda, hiszen összesen 250 gyermekművész érkezett a
második Süss fel nap! fesztiválra. Több kecskeméti induló is fellépett.
A Hetényegyházi Művelődési Ház és a Webszínház által meghirdetett
gyermekművészeti fesztiválra az ország szinte minden részéről összesen
hatvanhat produkcióval neveztek a találkozóra, az előzsűrizés után pedig
negyvenhárom műsorszám előadóit hívták meg. Jöttek egyéni versenyzők
illetve csoportok is az ország minden tájáról: Százhalombattáról,
Szarvasról, Sárbogárdról, Jászfényszaruról, Tamásiból, Kisszállásról,
Szekszárdról, Bőcsről, Dombrádról, Nagykőrösről. Két korcsoportban és
három kategóriában – vokális és hangszeres zene, próza-vers és
mesemondás illetve színjáték – mutathatták meg tudásukat a gyerekek.
A Süss fel nap! fesztivállal a szervezők színvonalas fórumot kívántak
biztosítani azoknak a gyerekeknek, akik valamely művészeti ágban
tehetségükkel, szorgalmukkal megértek a nagyobb nyilvánosságra.
A kecskeméti indulók közül kimagasló díjat kaptak zene kategóriában az
M. Bodon Pál Zeneiskola növendékei, míg ugyancsak kimagasló díjat
érdemeltek ki a tematikus játék, színjáték kategóriában a Zrínyi Iskola
színjátszói, a Szélkötő Szelemónák, akik Karinthy Frigyes Így írtok ti
című művét dolgozták fel, és arattak vele nagy sikert.
A fesztivál díjazottjai
Zene kategória:
Kimagasló díj:
Magyari Kincső-Szőllősi Kitti
Hornyák Boglárka-Hornyák Melinda
Pataki Dávid
Kenyeres Kata, Csontos Anna, Galambos Hanna, Molnár Blanka (Kecskemét,
M. Bodon Pál Zeneiskola)
Napraforgó díj:
Himer Tünde
Szabó Evelin-Rácz Anna
Próza, vers- és mesemondás kategória:
Kimagasló díj:
Simon Csaba
Kágyi Árvácska Rebeka
Kurucz Zsófia
Csizmazia Dóra
Napraforgó díj:
Duchony Izabella Anna
Haffner Kata
Horváth Áron Máté
Tematikus játék, színjáték:
Kimagasló díj:
Szélkötő Szelemónák (Kecskemét, Zrínyi Ilona Általános Iskola)
Borbolya
Kamaszkák
Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, Szarvas
Napraforgó díj:
Pál Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézet Dombrádi Színjátszó
Csoportja